Három év, 30 üzlet! Három év alatt hatalmas fejlődési utat járt be az ALPHAZOO! A Magyar Franchise Szövetség pályázatán az Év Legdinamikusabban Fejlődő Franchise Hálózata címet elnyerő vállalatnak ma országosan harmincegy üzlete működik, 2012-ben a forgalmuk meghaladta az egymilliárd forintot.
Az első ALPHAZOO állateledel- és -felszerelés szaküzlet Törökbálinton nyílt meg 2009-ben. Ekkor indította el kiskereskedelmi üzletláncát a húszéves múltra visszatekintő Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft., az ország egyik legnagyobb állatgyógyszer- és állateledel-nagykereskedő cége.
Franchise kontakt, mobil: 06 30 483 9418, franchise@alpha-vet.hu
A kisebb állateledel- és -felszerelés szaküzletek önmagukban egyre nehezebben tudták – tudják – felvenni a versenyt a láncokkal. Ezért döntöttünk úgy, hogy létrehozunk egy kiskereskedelmi hálózatot, amely lehetőséget kínál az egyes üzleteknek a csatlakozásra. Nem konkurenciát akartunk teremteni, hanem lehetőséget arra, hogy felvegyük a versenyt a multinacionális hálózatokkal. Az első pillanattól kezdve franchise-rendszerben gondolkodtunk. Olyan modellt szerettünk volna kialakítani, amelyhez a lehető legtöbb kereskedő csatlakozhat – mondja dr. Zsigmond Gábor, az Alpha Zoo Kft. ügyvezető igazgatója.
2010-ben, amikor a saját üzletek forgalma bizonyította az elképzelés életlépességét, elindították a franchise-hálózatot. Ma 31 ALPHAZOO üzlet – tíz saját és huszonegy franchise – működik az országban, elsősorban a fővárosban és környékén.
Sikerünk záloga a szakmai tudás és a piacismeret mellett a megfelelő marketing, valamint a széles és speciális termékválaszték. Egyik felsorolt tényező sem új találmány vagy szigorúan titkos recept, mégis elengedhetetlen eleme a versenyelőnyünknek.
Az ALPHAZOO célja az, hogy valamennyi hobbi állattartó igényét kiszolgálja árban és minőségben egyaránt. Az üzletlánc fő profilja a kutya- és macskatartáshoz elengedhetetlen termékek értékesítése, de emellett forgalmaznak akvarisztikához, hüllőhöz, rágcsálókhoz kapcsolódó felszereléseket és eledeleket, valamint a saját üzletekben díszállatokat is. A kínálat kialakításában az anyavállalat húszéves piacismeretének és szaktudásának volt kiemelkedő szerepe. A naprakész szakmai ismereteket az üzletekben dolgozókhoz is eljuttatják.
Rendszeresen szervezünk oktatásokat és tréningeket a saját munkatársaink, valamint a franchise-partnereink számára. Szakértőket hívunk meg, hogy a legújabb kutatások, elméletek eredményeivel felvértezve tudjuk kiszolgálni a vevőket, függetlenül attól, hogy valaki a saját boltunkban vagy franchise-üzletben vásárol. Abban biztosak lehetünk, hogy bármely ALPHAZOO üzletben ugyanolyan magas szintű kiszolgálásban lesz részünk, és választ kapunk a kutya, macska vagy más kisállat gondozásával, táplálásával kapcsolatos kérdéseinkre.
Persze hiába a speciális, széles termékválaszték és a maximális tudás, a dinamikus növekedéshez az összehangolt, tudatosan kialakított marketing is elengedhetetlen. Az ALPHAZOO ma már ismert márka. Havonta 700 ezer példányban jelenik meg és kerül a postaládákba a reklámújságjuk, amelyekből a lakosság értesül az akciókról, legfrissebb kínálatról. A modern marketingmixből nem hiányozhatnak az internetes elemek sem: a világhálón meghirdetett promóciók, a folyamatosan frissülő weboldal, a Facebook-aktivitás is fontos eleme a csomagnak. A jól átgondolt marketingelőnyökből pedig a saját boltok mellett a hálózathoz csatlakozók is profitálnak.
A tapasztalatokra épülő ismereteket az ALPHAZOO már az első pillanatban megosztja a lehetséges franchise-partnerekkel. Segítenek az optimális üzlethelyiség kiválasztásában és az adott méret és elhelyezkedés alapján az üzleti terv elkészítésében is.
Ha az üzleti tervek alapján úgy ítéljük meg, hogy mindkét fél számára eredményes lehet az együttműködés, megkötjük a franchise-szerződést, amely általában öt évre szól. Ezután segítünk a bolt kialakításában az alaprajztól a marketinganyagok átadásáig, valamint javaslatot teszünk a nyitó árukészletre – magyarázza a szakember, és hozzáteszi: a gyakorlat azt mutatja, hogy a hozzánk csatlakozók befektetése rövid időn belül megtérül.
Franchise kontakt, mobil: 06 30 483 9418, franchise@alpha-vet.hu