Az előző években megkezdődött egy nagyszerű hagyomány az Alpha Holding kollégái körében. Minden évben célul tűzünk ki egy nemes célt, amivel segíthetünk. Idén nem is egy célunk volt, hanem kettő. Az első az évek óta visszatérő cipősdoboz akció.
A tavalyi évhez hasonlóan kollégáink rengeteg ajándékot gyűjtöttek össze, amiket a marketing dolgozói szállítottak ki a Baptista Szeretetszolgálat székesfehérvári központjába.
A cipősdoboz ajándékokat a szeretetszolgálat még karácsony előtt eljuttatja a rászoruló gyerekeknek Kárpátaljára, az erdélyi Székelyhídra, Magyarország számos településén különböző szervezetekhez: például a Down Alapítványhoz, a Nem Adom Fel Alapítványhoz, a Budai Gyermekkórházba, a Bihari Állami Gondozottak Egyesületéhez. A Látható Szeretet Projekt Keretében nyolcvan vak, vagy gyengénlátó gyermek kapott személyre szabott ajándékot. Vajdaságban gyűjtöttek és osztottak is dobozokat.
Idén immár tízedik alkalommal a Parajdi Sóbánya, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány és a Baptista Szeretetszolgálat szervezésében kétezer gyermek – zömében a Böjte Csaba ferencesrendi szerzetes alapította székelyföldi gyerekotthonokból és nappali intézményekből – kapott december 19-én karácsonyi ajándékot. Tíz év alatt ez 20 ezernél is több küldeményt jelentett.
A Baptista Szeretetszolgálat ebben az esztendőben összesen mintegy 42 ezer 750 cipősdoboz ajándékot gyűjtött össze azért, hogy sok-sok szegény gyermeknek szebb és boldogabb karácsonya legyen.
További információk és képek a kiosztott ajándékokról a www.ciposdoboz.hu oldalon találhatók.
Kollégáink ősz közepétől kezdve behozták nem használt, de jó állapotú, felnőtt és gyerek ruháikat, amiket a gyógyszertár raktárában gyűjtöttünk december közepéig.
Az itt összegyűlt adományokat gyógyszertárunk munkatársai szállítottak el Alap községre. Alap Fejér megyében található nagyjából 1900 fős település, ahol főleg mezőgazdasággal és állattenyésztéssel (szarvasmarha) foglalkoznak.
Az összegyűjtött ruhákat a község Önkormányzata kapta meg, hogy a faluban élő rászorulóknak még karácsony előtt ki tudják osztani, ezzel is kicsit megkönnyítve életüket a téli hidegben és szebbé téve az ünnepeket.